Az úton többször elfáradtak, lelkesek lettek, elkeseredtek, és ahogy egyik érzelemhullám váltotta a másikat, úgy ismerték meg egyre jobban a kényszerből csapattá verődött útitársaikat.
Igor higgadtságnak álcázott fáradsága szépen belesimult Emma cinikus megjegyzéseibe, és Klement — főként saját sutaságát nevetség tárgyává tevő — humorába.
Mire úticéljuk közelébe értek, már annyi történet, trauma, szőnyeg alól előrángatott élmény és félelem került szóba, hogy egyre gyakoribb lett a csend, és amikor mégis valaki megtörte, csak sokatmondó hümmögést kapott reakcióként.