Száznegyven centi, a gerince mentén gyöngyök futnak fel, mintha egy csigalépcső húzódna végig a hátán, csillogó pikkelyekből. Máshol elvétve bukkan fel egy-egy gyöngy, csak akkor látni, ha közelről nézel rá: olyankor egyszerre kap el a csodálat a különös fényesség miatt, és az undor a nyálkás, tapadós testszerkezete miatt.
Nem emlékezett pontosan, mikor jelent meg először az életében. Talán mindig is ott volt. Már gyerekkorában is felbukkant, ha valahová indulni kellett. Iskolába készüléskor, fociedzés előtti pakolásnál, családi látogatások küszöbén – mindig ott volt a szobában. És mindig kedvesen, sőt aggódva emlékeztette a teendőkre:
– A szendvicsedet még be kell pakolni. De előbb moss fogat. Aztán cipőt pucolni.
– Egy váltópólót is tegyél be. A térdvédődet se feledd, ott szárad a fürdőben.
– A múltkori ételhordó doboz még itt van, tedd be, nehogy megint itt maradjon.